A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Isaac Pappoe leigazolása után a Ferencváros bejelentette a második nyári szerzeményét…
A Ferencváros hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a klub szerződtette a Corinthians brazil védőjét, Raul Gustavót.
A 25 éves középhátvéd idén mindössze hat mérkőzésen szerepelt a patinás Sao Pauló-i egylet soraiban, tavaly pedig kölcsönben játszott a szintén első osztályú Bahiában. Raul Gustavo az elmúlt években minden sorozatot figyelembe véve hátvéd létére 53 mérkőzésen hat gólt szerzett a Corinthians színeiben.
“Mindenképpen a középső védő posztján szerettünk volna erősíteni ballábas futballistával, hogy minél több variációs lehetőségünk legyen a játék felépítését illetően. Úgy látjuk, hogy Raul az erejével, a gyorsaságával és a képességeivel nagyban tudja majd támogatni a játékunkat. Huszonöt éves, remek korban van. Bízunk benne, hogy minél hamarabb beilleszkedik a csapatunkba. Raul holnap utazik az együttes után az ausztriai edzőtáborba – mondta el az új igazolásról Hajnal Tamás sportigazgató.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…