Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
Az Európa-bajnokság csoportkörének 2. fordulójában Ukrajna legyőzte Szlovákiát, így előbbi életben tartotta, míg utóbbi elszalasztotta a biztos továbbjutási esélyeit.
(Photo by Charlotte Wilson/Offside/Offside via Getty Images)
Az első bő negyedórában nagyon bekezdett Szlovákia, több komoly gólhelyzetet is kialakítottak. A 10. percben Lukas Haraslín lőhetett ígéretes helyről, de Anatoliy Trubin leért és lábbal hatalmas védést mutatott be, majd egy perccel később még nagyobbat védett az ukránok kapusa, Ivan Schranz próbálkozását követően. A 17. percben 22 méterről tekert kapura egy szabadrúgást Hancko, amelyet Trubin kitolt, de az abból következő bedobást gyorsan elvégezték a Szlovákok, amelyet követően Haraslín tette a labdát a kapu elé, és az ukrán védők lemaradtak a hosszún Schranzról, aki a kapuba bólintott közelről, 1-0! A 30. percet követően az ukránok is megérkeztek a mérkőzésbe, a 34, percben egy remek támadás végén lepattant a labda, amelyet a jobb hátvéd, Tymchyk lőtt el 14 méterről és a kapufáról jött ki a játékszer. A 37. percben Mudryk hagyta le védőjét, és ha egy kicsit higgadtan tud maradni, akkor vagy pontosabban passzol vagy Dúbravkát kicselezve könnyen egyenlíthetett volna Ukrajna, de a Chelsea támadója a kapusba passzolta a labdát. A 43. percben egy éles szögből elvégzett szabadrúgást tekert kapura Zinchenko, azonban Dúbravak résen volt és hárítani tudott. A 44. percben Haraslín kapott egy labdát a 16-os közelében, majd lövőhelyzetbe került és jól is vette célba a hosszú sarkot, de Trubin kitudta tolni a bal alsóból.
A második játékrész elején, az 54. percben sikerült Ukrajnának az egyenlítés, Mudryk vezette végig gyorsan a pálya közepén a labdát, majd letette Dovbyknak a labdát, és már úgy tűnt, hogy elhal a támadás, majd felzárkózott Zinchenki is, aki megkapta a labdát, középre tette az érkező Shaparenkónak a labdát, aki belsővel kilőtte a jobb alsót, 1-1! A következő komoly gólszerzési esélyre a 74. percig kellett várni, akkor egy kontratámadás végén Yaremchuk ha egy picit pontosabb labdát ad, akkor Mudryk ziccerbe kerülhetett volna, de a rosszul kivitelezett passz miatt kisodródott a Chelsea játékosa, de éles szögből így is sikerült eltalálnia a kapufát, a könnyelmű Dúbracka mellett. A 80. percben pedig sikerült megfordítani a mérkőzés állását Ukrajnának, Shaparenko kapott egy labdát, majd a védők mögé bemozgó Yaremchukot indította, aki maga elé finomította a labdát remek mozdulattal, majd a lövésre számító és hezitáló Dúbravka mellett elpöccintette a labdát nagyon higgadtan, a menteni igyekező Skriniar pedig már nem tudott menteni, csak beljebb segíteni a labdát a kapuba, 1-2! A hosszabbítással együtt hátralévő bő negyedórát pedig már kihúzták az ukránok, így életben tartották továbbjutási esélyeiket, míg a Szlovákok elszalasztották ezt a lehetőséget.
Szlovákia – Ukrajna 1-2 (1-0)
Helyszín: Merkur Spiel-Arena (Düsseldorf), Vezette: Michael Oliver (angol)
Gólszerzők: Schranz (17.) ill. Shaparenko (54.), Yaremchuk (80.)
Sárga lap: – ill. Yaremchuk (84.)
Kiállítás: – ill. –
Szlovákia: Dúbravka – Pekarík, Vavro, Skriniar, Hancko (Obert 67.) – Kucka, Lobotka, Duda (Bénes 60.) – Schranz (Sauer 86.), Brozeník (Strelec 60.), Haraslín (Suslov 67.). Szövetségi kapitány: Francesco Calzona
Ukrajna: Trubin – Tymchyk, Zabarnyi, Matviienko, Zinchenko – Shaparenko (Talovierov 90+2.), Brazhko (Sydorchuk 85.), Sudakov – Yarmolenko (Zubkov 67.), Dovbyk (Yaremchuk 67.), Mudryk (Malinovsky 85.). Szövetségi kapitány: Szerhij Rebrov
A mérkőzés videós összefoglalója:
Az E-csoport állása:
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!