Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
Egy nem éppen dicső rekordot állíthat be ma este a magyar válogatott, amennyiben nem tudják legyőzni Skóciát az Európa-bajnokság csoportkörének záró fordulójában. A magyar csapat ugyanis a legutóbbi 8 Európa-bajnoki mérkőzésén nem tudott győzelmet aratni, utoljára 2016-ban az Ausztria elleni nyitó mérkőzést tudta 2:0-ra megnyerni a válogatott, azóta pedig 4-4 döntetlen és vereség a csapat mérlege. Az Európa-bajnokságok tekintetében a nyeretlenségi csúcstartó az a Szovjetunió/Oroszország válogatottja, amely 1988 és 2004 között 9 mérkőzést hozott le győzelem nélkül, így Marco Rossi csapata ezt a csúcsot állíthatná be ma este Skócia ellen, ha nem sikerül begyűjteni a három pontot.
Longest winless runs in Euros history…
🇷🇺 Russia: 𝟵 𝗴𝗮𝗺𝗲𝘀 (1988-2004)
🇭🇺 Hungary: 𝟴 𝗴𝗮𝗺𝗲𝘀 (2016-present)— LiveScore (@livescore) June 23, 2024
Borítókép: (Photo by Matthias Hangst/Getty Images)
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!