Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Angol sajtóértesülések szerint újabb hatalmas fogásra készül a Brighton and Hove Albion, ezúttal Mats Wieffer személyében…
(Photo by Andre Weening/BSR Agency/Getty Images)
A rotterdami csapat egyik sikerkovácsa, Mats Wieffer tarthat Anglia felé, számolt be róla megannyi angol hírportál, miután a legfrissebb hírek szerint a Brighton and Hove Albion klubrekord összegért csábítaná magához a 24 éves holland középpályást.
Mats Wieffer becsült piaci ára 30 millió euróra tehető, azonban a Brighton and Hove Albion egy 35 millió eurós ajánlattal házal a Feyenoord vezetőségénél, így jelezve, hogy a klub komolyan gondolja a középpályás megszerzését.
Wiffer 29 mérkőzésen pályára lépve 5 góllal és 3 gólpasszal vette ki a részét a Feyenoord sikereiből, annak ellenére is, hogy leginkább a védekező középpályás poszton került bevetésre.
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…