Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Angol sajtóértesülések értelmében az AS Roma támadóját szemelte ki magának a Manchester United, Paulo Dybala ráadásul nyomott áron lehet a Vörös Ördögöké…
(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)
Angol sajtóértesülések szerint igencsak csábító a Manchester United számára az AS Roma argentin támadójának olcsó kivásárlási ára, így Erik ten Hag kérésére Dybala lehet az első érkező a Vörös Ördögöknél 2024 nyarán.
Dybala szerződése 2025 nyaráig érvényes a római csapat színeiben, azonban már idén nyáron 12 millió eurós kivásárlási árral rendelkezik a szerződésében a nem olasz csapatok számára, így Paulo Dybala kezében van a döntés, hogy elhagyja-e a klubját egy új kaland érdekében. Az angol beszámolók szerint az FC Barcelona is felfigyelt erre a kivásárlási záradékra, így ők lehetnek a Vörös Ördögök kihívói a piacon.
Az argentin támadó remek szezont futott Rómában, 39 mérkőzésen 16 góllal és 10 gólpasszal járult hozzá az AS Roma sikereihez.
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…