Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Az MLSZ megerősítette, hogy Marco Rossi marad a magyar válogatott szövetségi kapitánya…
(Photo by Sebastian Frej/MB Media/Getty Images)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a maradásának hivatalos megerősítését követően a közösségi oldalán keresztül üzent a szurkolóknak. Az olasz szakember az üzenetében ismét a vélt vagy valós kritikusokhoz szólt:
“Talán itt az ideje, hogy tisztázzuk a dolgokat! Azok, akik azt mondják – vagy írják –, hogy kudarcot vallottunk ezen az Európa-bajnokságon, nyilvánvalóan nem objektívek, és sajnos azt kell mondanom, rosszhiszeműek! Az a tény, hogy az elmúlt években a csodával határos eredményeket értünk el, és gyakran meggyőző teljesítményt nyújtottunk (még ha néha szerencse is kellett ehhez), nem szabad, hogy eltorzítsa a valóságot! Sajnos még Magyarországon is van egy kis százaléka az embereknek, igaz nagyon kicsi, akik előbukkannak, amikor azt hiszik, hogy léket kapott a hajó! Igaz, nem tettünk semmi rendkívülit, de nem hiszem, hogy bárkinek szégyenkeznie kellene emiatt a válogatott miatt!”
“Köszönöm a fiúknak az erőfeszítésüket (ami ezúttal sajnos nem volt elég), és amit a jövőben növelni és fejleszteni kell. Köszönöm a technikai és szakmai stáb tagjainak, akik csodálatos munkát végeztek! Köszönöm az MLSZ támogatását! Különösen köszönöm minden szurkolónak, aki szurkolt nekünk akár Németországban vagy bárhol a világon! Szívem szerint mindegyiküket megölelném egyesével!” – tette hozzá Rossi.
“Soha nem futottam el a kihívások elől, még a legnehezebbek elől sem! Most sem fogom feladni, mert ami nem öl meg, az erősebbé tesz! És nekünk, mindannyiunknak együtt, erősebbnek kell lennünk mindennél és mindenkinél!” – szögezte le a szövetségi kapitány.
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…