Már 10 hónapja nem talált magának új klubot
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint megállapodott új állomáshelyével a tapasztalt argentin szakember…
(Photo by Wagner Meier/Getty Images)
César Luis Merlo információi szerint Ramón Díaz veszi át a brazil országos bajnokság (Campeonato Brasileiro) 2024-es kiírásában gyengélkedő Corinthians irányítását.
A 64 éves tréner az elmúlt szezon közben az ugyancsak kiesési gondokkal küzdő Vasco da Gama élére nevezték ki, melyet végül megmentett a kiesés elől. Díaz munkáját azonban idén áprilisban a rossz rajt után megköszönték. Az argentin szakember irányításával a Vasco 41 mérkőzésből 17 találkozót nyert meg 11 döntetlen és 13 vereség mellett.
A tapasztalt szakember korábban három megszakításban irányította az argentin River Plate-et, mellyel összesen hat bajnoki címet nyert, emellett 1996-ban elhódították a Libertadores-kupát, valamint további értékes címeket zsebeltek be. Díaz több argentin klubcsapat irányítása mellett a mexikói Club América edzője és a paraguayi válogatott kapitánya is volt. Emellett többször megfordult a Közel-Keleten, 2016 és 2018 között a szaúdi Al-Hilalt és Al-Ittihadot irányította, később az Egyesült Arab Emírségekbeli Al-Nasszr, majd pedig ismét az Al-Hilal mestere volt, azonban miután az elmúlt idényben nem tudták megnyerni az AFC Bajnokok Ligáját és a helyi bajnokságot sem, tavaly májusban távozott a csapattól.
A Corinthians 13 forduló alatt mindössze egyetlen mérkőzést nyert meg az aktuális bajnokságban, így 9 pontjával az utolsó előtti helyen szerénykedik a kiesőzónában.
Már 10 hónapja nem talált magának új klubot
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…