Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Hazai sajtóbeszámolók szerint könnyen elképzelhető, hogy az NB I-ben folytathatja pályafutását a Dél-Koreában légióskodó magyar válogatott csatár…
(Photo by Masashi Hara/Getty Images)
A Nemzeti Sport számolt be róla, hogy a laphoz eljutott információk szerint Ádám Martint és ügynökét többen is Debrecenben látták, ami azt vetítheti elő, hogy a dél-koreai Ulszan HD-tól távozni készülő támadó a Debreceni VSC-hez szerződhet.
A korábbi NB I-es gólkirály két évvel ezelőtt szerződött a Távol-Keletre, ám amíg az első szezonjában rendszeres játéklehetőséget kapott, addig a 2023-2024-es kiírásban csak jóval kevesebbet jutott szóhoz. Ádám nem titkoltan többet szeretne játszani, így szóba került az esetleges klubváltása, pláne miután az Ulszan a közelmúltban leigazolt egy 24 éves brazil támadót, Yago Cariello személyében.
A magyar válogatott csatár a 2022-es bajnoki kiírásban még kilenc, a tavalyiban öt gólt szerzett. Ádám a K-League aktuálisan zajló idényében pedig tíz meccsen háromszor volt eredményes, emellett az AFC Bajnokok Ligájában is betalált öt alkalommal tíz pályára lépés alatt.
A DVSC cégvezetője, Makray Balázs éppen a mai napon erősítette meg, hogy a Loki támadóposztra erősítést fontolgat.
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…
2029 nyaráig írt alá!
Jordan Zemura gyönyörű szabadrúgás góljával tudta begyűjteni a három pontot az Udinese…
A sportigazgató a két német válogatott klasszis jövőjéről…
7 forduló után továbbra is győzelem nélkül áll a Crystal Palace!
Egyelőre hivatalos tárgyalások még nem kezdődtek…
Már 10 hónapja nem talált magának új klubot
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…