A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Megnövekedhet a nemzetközi érdeklődés az Európa-bajnokságon gólt szerző fiatal magyar szélső iránt…
(Photo by Carl Recine/Getty Images)
Az Újpestben játszó magyar válogatott szélső, Csoboth Kevin menedzsere, Filipovics Vladan az M1 aktuális csatornának pénteken elárulta, hogy a játékos iránt megnövekedett az érdeklődés az utóbbi időben.
A menedzser elmondta, több országból akadnak érdeklődők, a sajtóban felbukkant csapatneveket (Celta Vigo, Twente) a menedzser nem erősítette meg és nem is cáfolta.
Filipovics kiemelte, hogy a játékosnak érvényes szerződése van az Újpesttel, így a klubnak is el kell fogadnia az esetleges ajánlatot.
“Ha nézzük a játékos karrierjét, szerintem neki lépni kell tovább. A válogatottnak is többet tudna segíteni, ha egy erősebb bajnokságban jobb futballistává válna” – vélekedett a menedzser.
A 24 éves pécsi származású szélső korábban 2017 és 2021 között a Benfica akadémiáján pallérozódott, majd a Fehérvár színeiben tért haza, tavaly nyáron került Újpestre.
A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…