Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hetedik alkalommal rendeztek edzőtábort Fülöp Márton tiszteletére

Idén már hetedik alkalommal rendezte meg a Fülöp Márton Alapítvány az ifjú kapustehetségek számára szervezett balatonfüredi kapustábort…

(Photo by Paul Gilham/Getty Images)

A tragikusan fiatalon, mindössze 32 évesen elhunyt, 24-szeres válogatott Fülöp Márton emléke előtt tisztelgő, az ország legtehetségesebb 16 éves hálóőrei számára szervezett szakmai edzőtáborozást az MLSZ a kezdetektől támogatja.

Az mlsz.hu beszámolójából kiderült, hogy idén a programok megnyitásaként Gellei Imre egykori szövetségi kapitány köszöntötte a Szövetség nevében a tábor résztvevőit. Nagy tisztesség bekerülni az egyhetes programba, hiszen minden megyéből szakmai ajánlással juthattak el a hálóőrök a kapustáborba.

Július 1-5. között az ország 24 legtehetségesebbnek ítélt 16 éves kapusnövendéke találkozott a balatonarácsi sporttelepen, hogy a korábbi évtizedek magyar válogatott kapusai és kiemelkedő kapusegyéniségei képezzék, foglalkoztassák őket. A közelmúlt olyan kiemelkedő kapusegyéniségei mint Babócsy András, Borsos Vilmos, Gujdár Sándor, Illyés Dániel, Kövesfalvi István, Pálinkás András és Szeiler József igyekeztek a kapusszakma fortélyait megosztani a lehetséges utódokkal. Külön élmény volt a srácok számára, hogy találkozhattak Király Gáborral és az Európa-bajnokságról a vágyottnál korábban hazatérő Gulácsi Péterrel is. Az elméleti képzés mellett nagyon komoly gyakorlati munka folyt az ideális körülményeket biztosító Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club, Balatonarácsi Utánpótlás Centrumában. A kapusedzések szakmai színvonala, intenzitása és a hálóőrök motiváltsága nemzetközi színvonalú volt. Az olykor kőkemény edzésmunkával járó szakmai programokat természetesen lényegesen könnyedebb szabadidős elfoglaltságok tették élvezetesebbé. A németországi Európa-bajnokság mérkőzéseinek közös televíziós megnézése és a látottak feldolgozása mellett jutott idő vitorlázásra, strandolásra, fagyizásra, jó hangulatú közös csárdalátogatásra és rengeteg játékra is. A táborban mindvégig vidám és felszabadult hangulat volt a jellemző. Ettől egyetlen esetben volt eltérés: idén sem maradt el a gyertyagyújtás, mellyel a résztvevők Fülöp Márton emléke előtt tisztelegve hajtottak fejet.

A kapustábort – a hagyományoknak megfelelően – a négy csapat részvételével megrendezett Fülöp Márton Emléktorna zárta. A kispályás mérkőzéseken pályára lépett Fülöp Marci és barátai csapatban – mások mellett – Babócsy András, Juhász Roland, Feczesin Róbert és Priskin Tamás is, valamint a Balatonfüred Öregfiúk, a Színészválogatott és az Újságíró-válogatott. A remek színvonalú, baráti hangulatú mérkőzések jól szolgálták az ügyet: a futball szeretetével és a sportbarátsággal megidézték Marci szellemiségét.

Bazsánt József az eseménysorozat főszervezője, Fülöp Marci jóbarátja, a magyar válogatott korábbi csapatmenedzsere, valamint Fülöp Márton szülei, Fülöp Ferenc, az egykori kitűnő labdarúgó, később sportvezető és Benjámin Gabriella, az MTK korábbi remek kosárlabdázója ezúttal is rendkívül figyelmes házigazdái voltak a remekül megszervezett, Marci emlékezetéhez minden részletében méltó hétnek.

A sportszerű, baráti hangulatú torna méltó lezárása volt az egyhetes eseménysorozatnak, mely ismét megerősítette a résztvevőket és az érdeklődőket egyaránt, hogy bár a válogatott kapus, fiú és jó barát 2015. novemberében eltávozott – Fülöp Márton emléke velünk él!