Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egykori csapatához írhat alá Alexis Sánchez – sajtóhír

Az olasz labdarúgó élvonalban (Serie A) szereplő Inter lejáró szerződésű rutinos támadója, Alexis Sánchez maradhat a bajnokságban, ugyanis korábbi csapatához, az Udineséhez írhat alá.

(Photo by Perry McIntyre/ISI Photos/Getty Images)

A Diario AS értesülései szerint az a július 1-jén szabadúszóvá váló Alexis Sánchezzel erősítené meg támadósorát az Udinese. A 35 éves labdarúgó ennek következtében ingyen csatlakozhat korábbi klubjához.

A 166-szoros chilei válogatott játékos 2006-ban szerződött az Udineséhez, de az érkezését követő két szezont kölcsönben töltötte. A klubnál 2008-ban kapott lehetőséget a bizonyításra, ami jól sikerült, ugyanis három éven keresztül stabil kezdőjátékosa volt a “Bianconerinek”, majd 2011-ben a Barcelona megvásárolta őt. Ezt követően megjárta az Arsenalt, a Manchester Unitedet, az Intert kétszer és a Marseille-t is.

Az Internél az elmúlt szezonban kiegészítő ember volt Sánchez, ugyanis 33 mérkőzésen mindösszesen 1110 percet tölthetett el a pályán. Ezeken 4 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.

A rutinos támadót ugyanakkor szóbahozták a River Plate, a Parma és a Trabzonspor csapataival is.