Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!
Az Athletic részéről Berenguer, Inaki Williams és Ander Herrera is kihagyta a maga büntetőjét!
Nem tudta megtartani egygólos előnyét Thiago Motta legénysége…
A második meccs szorosabban alakult…
A hajrában sikerült megnyernie a találkozót a Celticnek…
Résen volt a játékvezető…
A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő, Kerkez Milost is foglalkoztató Bournemouth együttese bejelentette, hogy új, hosszú távú szerződést kötött a 24 esztendős, Anoine Semenyoval.
(Photo by Robin Jones – AFC Bournemouth/AFC Bournemouth via Getty Images)
Az Angliában született, ám már 21-szeres ghánai felnőtt válogatott csatár 2023 januárjában került a Bournemouth-hoz a Bristol City együttesétől. Az azóta eltelt másfél szezon alatt Semenyo 47 tétmérkőzésen ugyan 9 gólt és 2 gólpasszt jegyzett, ám azzal, hogy egy híján az összes gólját (és mindkét gólpasszát – a szerk.) a mögöttünk hagyott idényben szerezte, bizonyított, hogy lehet rá számítani.
A fentebb említett mutatóval ráadásul Dominic Solanke (19 bajnoki gól – a szerk.) mögött a csapat második legeredményesebb támadójaként zárta a 2023/24-es idényt, a jutalma pedig egy új, két évvel, 2029-ig nyaráig meghosszabbított szerződés lett.
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!
Az Athletic részéről Berenguer, Inaki Williams és Ander Herrera is kihagyta a maga büntetőjét!
Nem tudta megtartani egygólos előnyét Thiago Motta legénysége…
A második meccs szorosabban alakult…
A hajrában sikerült megnyernie a találkozót a Celticnek…
Résen volt a játékvezető…
A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…