A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Tovább formálódott a Fehérvár kerete az NB I 2024-2025-ös idényének rajtja előtt…
(Photo by Davor Javorovic/Pixsell/MB Media/Getty Images)
A Fehérvár hivatalos oldalán erősítette meg, hogy a következő szezonra kölcsönvette a Zalaegerszeg jobbhátvédjét, Huszti Andrást.
A 23 éves labdarúgó Pécsett kezdett futballozni, majd Szombathelyen, az Illés Akadémián pallérozódott. 2018 nyarán igazolt az NB II-es Tiszakécskéhez, ahol 20 mérkőzésen 1 gól és 2 gólpassz került a neve mellé. 2019 júniusában Felcsútra szerződött, a Puskás Akadémia színeiben mutatkozott be az NB I-ben, majd egy évvel később Budafokra került kölcsönbe, ahol alapemberként 25 meccsen játszott az első osztályban.
Huszti 2021 nyarán Zalaegerszegre szerződött, ahol 2023-ban MOL Magyar Kupát nyert, majd az európai porondon is bemutatkozhatott. A 2023-2024-es szezon második felét Újpesten töltötte kölcsönben. Eddig összesen 83 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, melyeken 3 gólt szerzett és 3 gólpasszt adott.
“Örülök, hogy Székesfehérvárra igazoltam, a Vidi nagy klub, komoly múlttal rendelkezik és a tavalyi szereplése is nagyon pozitív volt. Az új vezetőedzővel, Pető Tamással is leültünk beszélgetni, elmondta a céljait és hogy mit szeretne megvalósítani – ez is pozitív volt számomra. Alig várom már a közös munkát, sokat fogunk dolgozni és remélem, hogy minél eredményesebben tudunk majd szerepelni a bajnokságban és az Ekl-ben is” – nyilatkozta Huszti a klubváltásáról.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…