A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Real Betis együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették a Leeds Unitedtől Diego Llorentét.
(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)
A Real Betis együttese Adrián megszerzése után újabb átigazolást jelentett be közösségi oldalán. A sevillai klub ugyanis hivatalos közleményben tudatta, hogy leigazolták Diego Llorentét a Leeds Unitedtől. A 30 éves játékos számára nem lesz ismeretlen a La Liga világa, hiszen a Real Sociedad, a Rayo Vallecano, a Real Madrid és a Málaga színeiben több mint 150 mérkőzésen lépett pályára. Llorente 2020 nyarán hagyta el Spanyolországot, ahonnan a Leeds Unitedhez került 20 millió euró ellenében, majd az elmúlt másfél szezonra kölcsönadta őt az angol csapat az AS Romának, ahol José Mourinho, majd Daniele De Rossi összesen 54 meccsen szavazott neki bizalmat. A “Farkasok” végül nem vásárolták meg végleg a spanyol játékost, akit így a Real Betis szerzett meg, de az átigazolás összegét nem hozták nyilvánosságra a felek.
Diego Llorente a Leeds United mezét összesen 59 alkalommal ölthette magára, ez idő alatt pedig 4 gólt jegyzett. Új állomáshelyén 2028 nyaráig szóló szerződést írt alá.
📣 OFICIAL | El Real Betis y el @LUFC acuerdan el traspaso de Diego Llorente 🆕💚
¡Bienvenido a tu nueva casa, @diego_2llorente! ⚽🤗
➡ https://t.co/82z43BZ2td pic.twitter.com/ROXjdgAvKS
— Real Betis Balompié 🌴💚 (@RealBetis) July 9, 2024
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…