Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Spanyolország 2-1-es győzelmet aratott Franciaország ellen az elődöntőben, ezzel a gallok számára befejeződött az Európa-bajnokság…
(Photo by James Gill – Danehouse/Getty Images)
A francia labdarúgó-szövetség elnöke, Philipe Diallo megerősítette posztján Didier Deschamps szövetségi kapitányt, aki a korábbi terveknek megfelelően ki fogja tölteni a 2026-os világbajnokság végéig szóló szerződését:
“Deschamps-nak élő szerződése van, és teljesítette a torna előtt kitűzött sportszakmai célokat. Ennek tükrében nem kérdés, hogy folytatja-e a munkát” – jelentette ki a francia szövetség első embere.
Az 55 éves, játékosként világ- és Európa-bajnok tréner 2012-ben vette át a francia válogatott irányítását a távozó Laurent Blanc-tól. Vezetésével a francia csapat 2016-ban Eb-ezüstérmes, 2018-ban világbajnok, míg 2022-ben vb-ezüstérmes lett.
A korábbi pletykák szerint a Real Madrid korábbi edzője, Zinédine Zidane szívesen irányítaná a francia válogatottat, de egyelőre ez a váltás – legalább két évig – továbbra sem szerepel napirenden.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…