Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
A Magyar Kupa-győztes Paks a vajdahunyadi Corvinul együttesével csaphat össze az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A Paks vezetőedzője, Bognár György a párharc hazai mérkőzése előtt elmondta, hogy akkor sem szabad félvállról venni a kupagyőztes Corvinult, ha az Romániában csak a másodosztályban is szerepel:
“Három és fél hét nyilván nem ideális egy felkészüléshez, nem ártott volna öt-hat hét, viszont, mivel a csapatunk egyben maradt, nem volt nagy fluktuáció az öltözőben, mondhatnám azt is, készen vagyunk. A tavalyi csapatunk megvan, van mihez nyúlni, nekünk nem kell hat-nyolc embert beépítenünk a tétmérkőzésekig. Volt időnk lépéseket tenni, hogy képbe kerüljünk ellenfelünket illetően. Ugyan láttunk a tavalyi mérkőzéseikből összefoglalókat, de azoknak sok értelme éppen nem volt, hiszen a nyáron nyolc-tíz új játékost hoztak a klubhoz. Inkább így az edzőmeccseikre és a múlt hét csütörtökön játszott Román Szuperkupa-döntőre fókuszáltunk.”
“Sikerült feltérképeznünk a Corvinult. Úgy gondolom, a kezdőcsapatukat illetően sok hibát nem fogunk elkövetni, úgy vettük észre, az elmúlt hetekben Ők is törekedtek egy kezdő tizenegy felállítására ellenünk. Kezdeményező futballt játszanak, elég, ha azt mondom, van, hogy két tízes játékossal is felállnak, ami azt jelenti, szeretnek játszani. Azt láttuk, a törekvéseik a futballra irányulnak. A mérkőzést két egyforma csapat vívja majd, próbálnak labda felé védekezni, jó futballt játszanak. Fontos, két mérkőzésen dől majd el a továbbjutás, amihez azért az utóbbi időkben nem voltunk hozzászokva. Az biztos, nem lehet félvállról venni a Corvinult, tavalyi eredményeik alapján lehetnének első osztályúak is” – tette hozzá a szakember.
“Fizikális mérkőzés lesz, de, hogy ebben végül ki lesz a jobb, csak csütörtök este derül majd ki. Rájuk szeretnénk erőszakolni az akaratunkat, ez a célunk, hisz’ mire várjunk, miért tapogatóznánk, állnánk vissza, nincs időnk erre, a saját játékunkat kell játszani. Neki kell ugranunk a feladatnak! Felesleges találgatni, ki a jobb, egyelőre senki, majd a meccs után többet tudunk, nem lehet kijelenteni, hogy mi lennénk az esélyesebbek. Persze akkor lennénk elégedettek, ha nyernénk, de még egyszer mondom, két mérkőzésről szól a továbbjutás. Ami a sérülteket illeti, Szélpál operációja utáni rehabilitációját tölti, Hahn tüdőgyulladás miatt nem tudott velünk tartani az edzőtáborba, most kezdte az edzéseket, Windecker és Haraszti kisebb problémákkal küzdöttek, de vállalják a játékot” – idézte Bognárt a paksifc.hu.
A párharc első mérkőzését csütörtök este 19 órától rendezik a Paks otthonában.
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…
Rice és Ödegaard hiányát is elbírta a csapat!
Szoros küzdelemben szenvedtek vereséget a Slovantól…