A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Elhunyt a Ferencvárost elnökként öt éven át irányító egykori klubvezető…
(Photo by Gabriele Maltinti/Getty Images)
A Ferencváros hivatalos honlapján tudatta, hogy életének 91. évében elhunyt a zöld-fehérek egykori klubelnöke, Furulyás János.
Az 1933-ban Vácszentlászlón született Furulyás János öt éven keresztül, 2001. április 20. és 2006. január 26. között töltötte be az FTC elnöki tisztséget, míg ezt megelőzően két hónapig a klub ügyvezető alelnöke is volt, de már az 1970-es évek elejétől a klub kötelékébe tartozott.
Dr. Torgyán József lemondása után szinte kilátástalan helyzetben előbb teljes elnöki jogkörrel meghatalmazott ügyvivőként, majd tényleges elnökként vette át az FTC irányítását. Így nyilatkozott a klub akkori helyzetéről: “Májusban nagyon közel voltunk a felszámoláshoz, csak igen nehéz munkával értük el, hogy a sportolók a bíróság helyett edzésre járjanak.”
A Fradi labdarúgói a nehéz idők ellenére is bajnoki címet ünnepelhetettek a 2000-2001-es szezon végén, ezzel is bizonyítva azt, hogy van bennük lehetőség. Az FTC végül megmenekült, így a közgyűlés további négy évre bizalmat szavazott neki elnökként. A klub két évvel később ismét nehéz helyzetbe került, azonban 2004-ben így is első lett a bajnokságban, ráadásul az UEFA Kupába is bejutott. Furulyás az elnöki tisztségét egészen 2006. június 26-ig töltötte be.
Az elhunyt sportvezetőt a Ferencváros saját halottjának tekinti.
Nyugodjon békében.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…