Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A Paks hazai pályán 4-0-s vereséget szenvedett a Corvinultól az Európa-liga selejtezőjének első fordulós párharcának első mérkőzésén…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A Magyar Kupa-győztes Paks vezetőedzője, Bognár György kritikusan értékelte csapata teljesítményét a megsemmisítő vereség után:
“Több helyen kereshetjük a vereség okát. A középpályán egyáltalán nem működött a játékunk. Az első félidőben például egy labdaszerzésünk sem volt, így hogy játszottunk volna. Nem igazán voltunk egyénileg sem toppon, párharcerősebb volt az ellenfelünk, és szervezettebb volt a csapatjátékuk. Szerintem a játékosaink többet gondoltak magukról, mint amik, a probléma az, hogy én is. Talán szorosabb lehetett volna, a játék képe alapján a kétgólos vereség tűnt volna reálisnak. A végén is helyezkedési hibáink voltak, így benne volt, hogy akár többet is kapunk.”
“Voltunk már ilyen helyzetben többször is, és aztán meg tudtuk oldani a feladatot. Ezúttal is az vár ránk, hogy rendezzük a sorainkat. Ezzel a mérkőzéssel el kell tudnunk számolni, magunk előtt nehéz lesz, többet vártunk magunktól. Gratulálunk a Corvinulnak” – zárta gondolatait a szakember.
A párharc visszavágóját egy hét múlva rendezik Nagyszebenben. A továbbjutóra a horvát Rijeka vár a következő körben, míg a párharc vesztese az Ekl-be átkerülve a ciprusi AEK Larnaca ellen folytatja nemzetközi szereplését.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…