A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Újabb igazolást erősített meg a magyar bajnoki címvédő Ferencváros együttese…
(Photo by Henny Meyerink/BSR Agency/Getty Images)
A Ferencváros hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a klub szerződtette a holland élvonalbeli Go Ahead Eagles középpályását, Philippe Rommenst.
A 26 éves belga középpályás hazájában a Lierse csapatában nevelkedett, majd kilencéves korától a PSV Eindhoven akadémiáján pallérozódott. Rommens a felnőttek közt a Jong PSV színeiben debütált, melyet négy éven át erősített, majd mostani állomáshelye előtt még a TOP Oss labdarúgója volt.
“Philippe nagyszerű szezont zárt a holland élvonal meglepetés csapatában. Az ő személyében egy nagy munkabírású, komplex középpályást igazoltunk. Biztos vagyok benne, hogy a középpályánkra olyan képességet és minőséget tud hozni, amit jól tudunk majd kamatoztatni a szezon során. Előny, hogy ismerik már egymást Pascal Jansennel, tudja, hogy mit vár el tőle az edző, aki pontosan tisztában van azzal, hogy mire képes a pályán. Bízunk benne, hogy hamar felveszi majd a csapat ritmusát, és gyorsan beilleszkedik” – nyilatkozta az új szerzeményről Hajnal Tamás sportigazgató.
A belga légiós 2021 óta minden sorozatot figyelembe véve 94 mérkőzésen 11 gólt és 14 gólpasszt jegyzett a GAE színeiben. Rommens az Eredivisie elmúlt idényében 20 mérkőzésen négy-négy találat és előkészítés került a neve mellé.
Rommens immár a zöld-fehérek negyedik nyári új igazolása Isaac Pappoe, Raul Gustavo és Kady Borges után.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…