A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Lapértesülések szerint a szaúdi bajnokság egyik élcsapata, az Al-Ittihad együttese 60 millió eurót is kész áldozni az Aston Villánál remek szezon futó Moussa Diaby megszerzésére.
(Photo by Charlotte Wilson/Offside/Offside via Getty Images)
A 25 esztendős francia szélső 2023 nyarán csatlakozott öt évre a birminghami együtteshez, amelyben első szezonjában rögtön letette a névjegyét is: Diaby ugyanis mind a 38 bajnoki pályára lépett, 6 góljával és 8 gólpasszával elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy Unai Emery csapata mindenkit meglepve, kivívta a Bajnokok Ligája szereplés jogát.
A korábbi PSG -, majd Bayer Leverkusen-játékos mondhatni azonnal hozzálátott 55 millió eurós átigazolási díja törlesztéséhez, ám amennyiben hinni lehet a híreknek, Diaby akár vissza is hozhatja minden egyes kiadott euróját az Aston Villának…
A dúsgazdag Al-Ittihad ugyanis úgy tudni bejelentkezett az ördöngösen cselező szélsőért, akiért a szaúdiak máris jelezték, hogy bármikor készek kifizetni 60 millió eurót.
Egyes hírek szerint a szaúdi euró-milliók nem csak az Aston Villát győzhetik meg, hanem az nagliai fizetése többszörösével csábított Diaby-t is – Kíváncsian várjuk a fejleményeket (…)
(…) egy biztos, az Aston Villának alaposan résen kell lennie, hiszen rövid időn belül második kulcsemberét veszítheti el a csapat, a Juventushoz távozó Douglas Luiz után.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…