A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, felröppentek a hírek Sadio Mané távozásáról az Al-Nassr együttesétől. A szenegáli klasszis ügynöke igyekezett elébe menni a tovább találgatásoknak.
(Photo by Elie Hokayem/Saudi Pro League via Getty Images)
A 32 esztendős játékos ügynöke, Björn Bezemer mint mondta, Manét nem foglalkoztatja a távozás gondolata, és tudomásuk szerint az Al-Nassr-nél is elégedettek az első szaúdi idényét 46 tétmérkőzésen 19 góllal illetve 11 gólpasszal záró támadóval.
“Sadio jól érzi magát az Al-Nassr együttesénél, nem akar távozni. Nincs semmi alapja azoknak a híreknek, hogy tárgyalnánk a klubbal a távozásról. Sadio gőzerővel készült az új szezonra, szeretne trófeákat nyerni most már a klubbal.” – fogalmazott a játékosügynök, aki ugyan nem említette az a sajtó szerint feltételezett ellentéte, ami Cristiano Ronaldo és Mané között állt fent – Ha egyáltalán volt ilyen a két klasszis között (…)
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…