A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Nemzetközi sajtóhírek szerint egyre nagyobb az esély a Ferencváros húzóemberének nyári klubváltására…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
Tunéziai sajtóinformációk szerint az egyiptomi Al-Ahly szerződtetni akarja a Ferencváros tunéziai válogatott középpályását, Mohamed Ali Ben Romdhane-t a zöld-fehérektől.
A 24 éves védekező középpályás egy évvel ezelőtt szerződött az FTC-hez, miután elhagyta nevelőcsapatát, a tunéziai Esperance de Tunis együttesét. Ben Romdhane azóta a zöld-fehérek alapembere lett, az elmúlt szezonban 23 magyar bajnoki mérkőzésen és összesen 13 nemzetközi kupameccsen lépett pályára a csapat színeiben.
Minden sorozatot figyelembe véve a tunéziai légiós 40 találkozón két gólt és nyolc gólpasszt jegyzett a Fradi játékosaként.
A zöld-fehérek átigazolási híreivel foglalkozó ulloi129.hu portál úgy tudja, hogy az ügy egyelőre szóbeli egyeztetésekig jutott a felek között.
Az Al-Ahly Afrika legsikeresebb klubja, 12-szer nyerte meg az Afrikai Bajnokok Ligáját, míg Egyiptomban 42 bajnoki címet és 39 országos kupaelsőséget gyűjtött be.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…