Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Európa-bajnokság 1960-as indulása óta nyílik minden negyedik évben lehetőség arra, hogy egyazon ország adja az Európa-bajnokot és a Bajnokok Ligája-győztes csapatot. Ez viszont a több mint 60 év alatt csupán egyszer történt meg, még 1988-ban, amikor Hollandia nyerte meg a kontinenstornát, a Bajnokok Ligája serlegét pedig a PSV Eindhoven emelhette a magasba. Ezt a máig egyedülálló bravúrt ismételheti meg ma este Spanyolország, amennyiben a berlini fináléban felülkerekednek Anglia válogatottján, hiszen a Bajnokok Ligája 2023/2024-es kiírását a Real Madrid nyerte meg, akik a döntőben a Borussia Dortmundot győzték le 2:0-ra. Az viszont biztos, hogy legalább egy olyan játékos lesz ma este, aki elmondhatja magáról, hogy az Európa-bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is megnyerte egyazon évben, hiszen vagy Jude Bellingham, vagy a Dani Carvajal, Nacho, Joselu trió ünnepelni fog a finálét követően.
🥇🏅🎖️Only once ever (PSV and the Netherlands in 1988) have the same country lifted the Champions League and EURO in the same season.
Real Madrid and Spain could equal that with a win tonight.#EURO2024 pic.twitter.com/qU3I5UoBnr
— Olt Sports (@oltsport_) July 14, 2024
Borítókép: (Photo by Matt McNulty – UEFA/UEFA via Getty Images)
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…