A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Az angol labdarúgó-bajnokságba (Premier League) frissen feljutó Southampton a West Ham United játékosával erősített.
(Photo by Matt Watson/Southampton FC via Getty Images)
A Southampton együttese megerősítette, hogy egy év kölcsönszerződést követően végleg leigazolták a West Ham United csapatától Flynn Downest. A “Szentek” 21,4 millió eurót fizettek a “Kalapácsosoknak” a játékosért, akivel egy 2028-ig szóló szerződést kötöttek meg.
A 25 éves középpályás az Ipswich Town gárdájában nevelkedett, a klub első számú keretébe 2017-ben került fel és egészen 2021-ig a tagja is volt. A következő állomáshelye a Swansea City lett, ahonnan egy szezont követően 2022-ben aláírt a West Hamhez. A “Kalapácsosok” azonban egy idényt követően kölcsönadták őt a Southamptonnak, akik most végleg megvásároltak a jó teljesítményének köszönhetően. A hátunk mögött hagyott szezonban 37 tétmérkőzésen léphetett pályára a “Soton” színeiben, amelyeken 2 gólt és 3 gólpasszt jegyzett.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…