A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Hazai sajtóinformációk szerint könnyen elképzelhető, hogy az MTK Budapest fiatal középpályás kölcsönben távozhat a kék-fehérektől…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
Az NB1.hu információi szerint a Fehérvár szívesen kölcsönvenné az MTK Budapestben kevesebb játéklehetőséghez jutó tehetséges középpályás, Kovács Mátyás játékjogát a következő idényre.
A 21 éves irányító a 2022-2023-as idényben az NB II-ben lett az első csapat meghatározó szereplője. Kovács 32 mérkőzésen hét gólt és hat gólpasszt jegyzett a másodosztályban, azonban az elmúlt élvonalbeli szezonban ismét csak kevesebb lehetőséghez jutott. A tehetséges labdarúgó 15 alkalommal kezdett, és további tíz mérkőzésen lépett pályára csereként, de a 25 meccs alatt kevesebb mint 1400 percet játszott, ezalatt egyetlen gólpassz fűződött a nevéhez, ráadásul többnyire a jobb szélen szerepeltették.
Kovács állandó szereplője volt a különböző magyar korosztályos válogatottaknak, az U21-es nemzeti csapatban 15 találkozón négy gólt szerzett.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…