A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított középpályásával, Fabio Mirettivel.
(Photo by Daniele Badolato – Juventus FC/Juventus FC via Getty Images)
A Juventus együttese a mai nap folyamán hivatalos közleményben tudatta, hogy sikerült megállapodniuk Fabio Mirettivel a közös folytatásról. A 20 éves játékos 2022 nyarán került fel a klub felnőttei közé, ahol fokozatosan egyre meghatározóbb szerepet harcolt ki magának. Miretti az elmúlt két idényben 40, illetve 28 mérkőzésen is pályára léphetett, a teljesítményét pedig egy új szerződéssel hálálta meg a vezetőség. A középpályás egy évvel ezelőtt már aláírt egy 2027 nyaráig érvényes szerződést a klubbal, de ezt most a felek további egy évvel megtoldották, amely alapján Miretti is jóval kedvezőbb anyagi juttatásokban fog részesülni a jövőben.
Fabio Miretti eddig minden sorozatot figyelembe véve 75 meccsen ölthette magára a Juventus szerelését, ezeken a találkozókon pedig 2 gólt és 5 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 15 millió euróra teszi a transfermarkt.
Miretti è ⚪️⚫️ ancora e ancora e ancora ⭐
Congratulazioni, Fabio!
— JuventusFC (@juventusfc) July 17, 2024
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…