Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Kedden és szerdán rendezték a Bajnokok Ligája selejtező első köreinek visszavágóit, így az is kiderült, hogy walesi ellenfele lesz a Fradinak…
Martin Silva Cosentino/NurPhoto via Getty Images
Kedden az FCSB egy kiütéses győzelemmel lépett a következő körbe, míg a Ballkani kiesett az andorrai Santa Coloma ellenében. A szerdai játéknapon a Slovan Bratislava a visszavágót is 2-1-re nyerte meg a Struga ellen idegenben, így kettős győzelemmel jutott a második körbe. A tavaly a Ferencváros búcsúztató KÍ Klaksvík csak döntetlent ért el a Differdange otthonában, de mivel az odavágón 2-0-ra nyerni tudtak, így továbbjutottak.
A 2. fordulóban már becsatlakozik a Ferencváros is, a magyar bajnok a walesi TNS együttesével vív majd meg a továbbjutásért. A Slovan Bratislava a Celjével, az FCSB a Maccabi Tel Avivval, a Lugano a Fenerbahcével, a Dinamo Kijev pedig a Partizannal találkozik majd, így lesznek bőven komolynak ígérkező összecsapások már a második körben.
BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK
KEDD:
Ballkani (koszovói)–UE Santa Coloma (andorrai) 1–2 – tizenegyesekkel 5–6; Továbbjutott: a Santa Coloma, 2–2-es összesítéssel büntetők után
HJK (finn)–Panevezys (litván) 1–1; Továbbjutott: a Panevezys, 4–1-es összesítéssel
Lincoln Red Imps (gibraltári)–Hamrun Spartans (máltai) 0–1 – tizenegyesekkel 5–4; Továbbjutott: a Red Imps, 1–1-es összesítéssel büntetők után
Pjunik (örmény)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 0–1; Továbbjutott: a Dinamo Minszk, 1–0-s összesítéssel
Celje (szlovén)–Flora Tallinn (észt) 2–1; Továbbjutott: a Celje, 7–1-es összesítéssel
FCSB (román)–Virtus (San Marinó-i) 4–0; Továbbjutott: az FCSB, 11–1-es összesítéssel
Decsics (montenegrói)–The New Saints (walesi) 1–1; Továbbjutott: a The New Saints, 4–1-es összesítéssel
Shamrock Rovers (ír)–Víkingur Reykjavík (izlandi) 2–1; Továbbjutott: a Shamrock Rovers, 2–1-es összesítéssel
SZERDA:
Sztruga (északmacedón)–Slovan Bratislava (szlovák) 1–2; Továbbjutott: a Slovan, 6–3-as összesítéssel
Differdange (luxemburgi)–Klaksvík (feröeri) 0–0; Továbbjutott: a Klaksvík, 2–0-s összesítéssel
Dinamo Batumi (grúz)–Ludogorec (bolgár) 1–0; Továbbjutott: a Ludogorec, 3–2-es összesítéssel
Petrocub (moldovai)–Ordabaszi (kazah) 1–0; Továbbjutott: a Petrocub, 1–0-s összesítéssel
Larne (északír)–RFS (lett) 0–4 ; Továbbjutott: az RFS, 7–0-s összesítéssel
Egnatia (albán)–Borac Banja Luka (boszniai) 2–1 ; Továbbjutott: a Borac Banja Luka, 2–2-es összesítéssel büntetők után
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…