Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Egybehangzó beszámolók szerint a Bayer Leverkusen együttese rövidesen bejelenti legújabb igazolását, Martin Terrier személyében.
(Photo by Franco Arland/Getty Images)
A történelmi, bajnoki címmel és kupagyőzelemmel záruló idény után a “gyógyszergyáriak” már megszerezték a spanyol Girona kulcsemberét, Aleix Garciát, valamint a francia Rennes tehetségét, Jeanuël Belociant. Most pedig a Leverkusen karnyújtásnyira, Fabrizio Romano szerint is csupán a hivatalos bejelentésnyire van attól, hogy átigazolja Martin Terriert.
A Belocinahoz hasonlóan szintén a Rennes együttesétől érkező, a támadósor több pontján is bevethető 27 esztendős játékosért bónuszokkal együtt mintegy 22 millió euró fizetnek a németek.
Terrier már át is esett a klubváltás előtti, kötelező orvosi vizsgálatokon, így már minden akadály elhárult, hogy a aláírja új csapatával 2029 nyaráig szóló szerződését.
A Lille-nevelésű játékos nevelőegyesületén kívül korábban futballozott a Strasbourg, valamint az Olympique Lyon együtteseinél, mielőtt 2020 nyarán a Rennes-hez igazolt, ahol 141 tétmékzőésen 51 góllal valamint 24 gólpasszal segítette csapatát.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…