Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Spanyol sajtóértesülések szeirnt eldőlt, hogy melyik 11 spanyol stadionban játszhatnak mérkőzéseket a 2030-as világbajnokságon…
(Photo by Mariano Regidor/Redferns)
A Marca információi szerint véglegessé vált, hogy a 2030-as világbajnokság társházigazdája, Spanyolország kilenc városában 11 stadion ad majd helyet a torna mérkőzéseinek. A végleges pályázatot július 31-én mutatják be, melyet majd a FIFA-nak kell jóváhagynia.
A lap azt írja, a FIFA, valamint a másik két rendező, Portugália és Marokkó sem fogadta el, hogy tizenegynél több helyszín legyen Spanyolországban, így végül Madrid és Barcelona két-két létesítményén kívül Bilbaóban, San Sebastiánban, La Coruñában, Zaragozában, Sevillában, Málagában és Gran Canarián rendeznek majd találkozókat.
A Santiago Bernabéu (Real Madrid), a Metropolitano (Atlético Madrid), a Cornellà-El Prat (Espanyol), a San Mamés (Athletic Club) és a Reale Aréna (Real Sociedad) néhány apróságot kivéve már kész stadionok, a Camp Nou (Barcelona) felújítása már folyamatban van, a La Romaredában (Zaragoza) most kezdik az építkezést, és amennyiben a FIFA jóváhagyja a terveket, a Riazort (Deportivo), a La Cartuját (Sevillai Olimpiai Stadion), a La Rosaledát (Malaga) és az Estadio de Gran Canariát (Las Palmas) is felújítják.
A lap szerint Portugália három, míg Marokkó hat stadiont jelöl majd, ezen kívül a torna első fordulójában Uruguayban, Argentínában és Paraguayban is rendeznek mérkőzéseket az első világbajnokság centenáriumára való tekintettel.
A tervek szerint a 2030-as vb-döntőt a Real Madrid stadionjában fogják játszani.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…