Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az első mérkőzésen elszenvedett 4-0-s vereség után a Paks idegenben 2-0-s győzelmet aratott a vajdahunyadi Corvinul ellen az Európa-liga-selejtezőjének első fordulójában…
(Photo by Horvath Tamas/Getty Images)
A Paks vezetőedzője, Bognár György elégedetten értékelt a Corvinul elleni visszavágó megnyerése után, noha csapata nem jutott tovább a párharcból:
“Úgy gondolom, a két mérkőzés alapján a Corvinul megérdemelten jutott tovább. Ellenfelünk különösen az első mérkőzésen játszott sokkal jobban, mint mi. Ma elégedett vagyok a csapatommal, helyére raktunk dolgokat, jól játszottunk, akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Sajnos a továbbjutásról az első találkozónk döntött. Bánom, hogy Böde Dánielt nem az első perctől tudom játszatni, mindig meg kell találnunk az optimális harminc-negyven percet.”
A párharcot 4-2-es összesítéssel a román másodosztályban szereplő vajdahunyadi együttes nyerte.
A Paks az Európa-konferencialiga selejtezőjének következő körében folytatja szereplését, ahol a ciprusi AEK Larnaca lesz az ellenfele. A párharc első mérkőzését a Magyar Kupa-címvédő hazai környezetben vívja jövő csütörtökön.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…