Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A Boca Juniors együttese végeleges döntést hozott a csapat rutinos csatárának jövőjéről…
(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)
A Boca Juniors közös megegyezéssel felbontotta szebb napokat is látott gólfelelős támadója, Dario Benedetto év végéig érvényes szerződését, aki így szabadúszóként kereshet új csapatot magának.
A 34 éves esztendős támadó 172 pályára lépése alatt 71 gólt szerzett a Xeneize színeiben, mellyel a klub történetének örökös góllövőlistáján az előkelő huszadik helyet foglalja el. Az egykori ötszörös válogatott csatár 2016 és 2019 között, valamint a 2022 januári visszatérésétől mostanáig szolgálta a csapatot. Benedetto az első ciklusa alatt 76 meccsen 45 gólig jutott, az elmúlt szűk két évben inkább kiegészítő szerepet töltött be.
Benedetto karrierje korábbi szakaszában hazájában az Arsenal Sarandi, a Defensa y Justicia és a Gimnasia La Plata csapatait erősítette, valamint a Bocához való átigazolása előtt Mexikóban profiskodott a Tijuana és a Club América színeiben. A “genovaiaknál” az első időszakban két bajnoki címet nyert és Libertadores-kupa-döntőt játszott, majd 2019-ben az Olympique Marseille-hez távozva kipróbálta magát Európában.
A francia csapat színeiben két év alatt 11 gólt szerzett, majd kölcsönadták őt a spanyol Elchének, ahonnan 2022 januárjában tért vissza a La Bombonerába. Benedetto a második bocás időszakban két újabb bajnoki címet nyert (egy-egy Liga Profesional és Copa de la Liga Profesional), valamint csapatával döntőig jutott tavaly a Libertadores-kupában.
A Boca megköszönte a játékos által tanúsított professzionalizmust és odaadást, valamint sok sikert kívánt neki a közelgő új kihívásokhoz.
Comunicado oficial: rescisión contractual de Darío Benedetto.
El Club Atlético Boca Juniors ha llegado a un acuerdo con el jugador Darío Benedetto para la rescisión de su contrato con la institución.
Luego de conversaciones entre ambas partes se ha definido de común acuerdo… pic.twitter.com/YsW83EMY7t
— Boca Juniors (@BocaJrsOficial) July 19, 2024
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…