A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A legutóbbi csapatával a közelmúltban szerződést bontó magyar válogatott támadó új egyesülethez igazolt…
(Photo by Chris Ricco – UEFA/UEFA via Getty Images)
A görög élvonalban szereplő Aszterasz Tripolisz bejelentette, hogy a csapatnál folytatja pályafutását a dél-koreai Ulszan HD-től a közelmúltban távozó Ádám Martin.
A korábbi NB I-es gólkirály két évvel ezelőtt szerződött a dél-koreai csapatához, mellyel a közelmúltban bontott szerződést. Amíg Ádám az első szezonjában rendszeres játéklehetőséget kapott, addig a 2023-2024-es kiírásban csak jóval kevesebbet jutott szóhoz, így elváltak útjaik egymástól. A 29 éves támadó a 2022-es bajnoki kiírásban még kilenc, a tavalyiban öt gólt szerzett.
A magyar csatár a K-League aktuálisan zajló idényében tíz meccsen háromszor volt eredményes, emellett az AFC Bajnokok Ligájában is betalált öt alkalommal tíz pályára lépés alatt.
A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy a csatár iránt hatalmas volt az érdeklődés. Összesen három kontinensről (Európa, Ázsia, Dél-Amerika) több mint tíz csapat próbálta szerződtetni, ám végül a görög élvonal egyik középcsapatánál, az előző idényt nyolcadik helyen záró Aszteraszt választotta.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…