Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A Bayern Münchennél továbbra is aktívan, például a felügyelőbizottságban tevékenykedő Uli Hoeness szavaira mindig is érdemes volt külön odafigyelni, hát még amikor az átigazolásokról van szó (…)
(Photo by Joe Prior/Visionhaus via Getty Images)
A bajorok korábbi -, 2019 óta tiszteletbeli elnöke, lényegében legutóbbi nyilatkozatában megszellőztette a Mancehster United együttesével már eddig is elég élénken összeboronált Matthijs De Ligt távozását.
“Minden bizonnyal egy középhátvédünk távozni fog… Hogy Matthijs de Ligt lenne az, azt nem tudom. Nincs problémám azzal, ha de Ligt marad, ugyanakkor ő is holland, ahogyan a Manchester United menedzsere is holland… “ – idézik a német lapok a 72 esztendős klubvezetőt.
“Nem tudom mi történik majd az átigazolásoknál, ugyanakkor az én véleményem az, hogy (Dayot) Upamecanot mindenképpen meg kellene tartanunk!” – tette még hozzá Hoeness, aki szerint Kim Min-Jae és Eric Dier is a csapatnál marad, így lényegében sokak szerint fenti gondolatmenetével máris győztes helyzetbe hozta a Manchester United együttesé (…)
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…