A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Lapértesülések szerint a Manchester United együttesénél a brazil első osztályú Palmeiras kolumbiai középpályása, Richard Ríos neve is a lehetséges kiszemeltek listáján szerepel.
(Photo by John Dorton/ISI Photos/USSF/Getty Images for USSF)
A 24 esztendős játékos a Flamengo nevelése, majd a mexikói Mazatlán valamint a brazil Guarani érintésével 2023 márciusában szerződött a Paleirashoz, ahol hamar alapemberré vált, mi több bekerült a kolumbiai válogatott keretébe is: a nemrég véget érő Copa Americán például mind a hat találkozón játszott, a Panama elleni negyeddöntőben gólt is szerzett.
Angol és brazil források rendre említik is, hogy Copán figyelhettek fel Ríosra az MU megfigyelői is, akik pozitív véleménnyel voltak az energikus játékosról, aki leginkább a pálya tengelyében érzi jól magát, ugyanakkor szükség esetén a szélén is képes futballozni.
A Transfermarkt által 10 millió euróra taksált futballista játékjogának megvétele mindenképpen a kedvező kategória tartozna a manchesteriekre nézve, akik egyes források szerint már tettek is egy áron felüli, 17 millió eurós ajánlatot a Palmeirasnak, ahol 2026 december 31-ig szól Richard Ríos szerződése (…)
(…) Szinte bizonyos, hogy lesznek még új érkezők a nyáron az Old Traffordon – Kíváncsian várjuk, hogy vajon Richard Ríios is köztük lesz-e?!
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…
Rice és Ödegaard hiányát is elbírta a csapat!
Szoros küzdelemben szenvedtek vereséget a Slovantól…
Így fogadta új csapata szurkolótábora…
Ez volt az ukrán csatár első gólja a római alakulatnál, ami kis híján győztes találatnak bizonyult, de a Genoa a ráadásban egyenlíteni tudott…
A Feyenoord már harmadszor vesztett pontokat a szezonban…
Arne Slot nem keresett kifogásokat a vereség után…
A kiállítás sorsára így sem jutott senki…
Egy hét múlva, az Arsenal elleni rangadón még tovább javíthatja csúcsát…