Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Jaime Lozano távozása után kijelölték a mexikói válogatott új szövetségi kapitányát és asszisztensét…
(Photo by Mario Castillo/LatinContent via Getty Images)
A mexikói labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy a továbbiakban Javier Aguirre lesz a mexikói válogatott szövetségi kapitánya, akinek munkáját asszisztensként Rafael Márquez segíti majd. A tervek szerint a páros készíti fel Mexikót a 2026-os világbajnokságra, a torna után pedig Márquez veszi át a nemzeti együttes irányítását.
A 65 éves újdonsült kapitány korábban 2001 és 2002, valamint 2009 és 2010 között már vezette a nemzeti csapatot. Aguirre együttesen 59 mérkőzésen ült a válogatott kispadján. A tréner eddigi edzői pályafutása során többek közt Japán és Egyiptom szövetségi kapitánya is volt, valamint számtalan spanyol csapatot irányított, mint például az Atlético Madrid, az Osasuna, a Real Zaragoza, az Espanyol és az RCD Mallorca az utolsó két évben.
Az egykori 147-szeres válogatott hátvéd a Barcelona Athletic vezetőedzője volt az elmúlt két évben, most pedig a nemzeti csapatnál vállal szerepet.
“Javier erős múltra tekint vissza, tapasztalattal és vitathatatlan vezetői pozícióval rendelkezik a csapatirányításban, míg Rafának nagyszerű képességei vannak a tehetségfejlesztésben. Aguirre kétségtelenül a legelismertebb külföldi karriert befutó mexikói edző, aki mélyreható ismeretekkel rendelkezik a nemzeti csapatokban zajló folyamatokról is. Rafa a mexikói történelem egyik legfontosabb játékosa, aki nagyszerű válogatott és klub karriert futott be, edzői pályafutását pedig egy emblematikus csapatnál kezdte. Felajánlottuk neki, hogy 2026-ig legyen asszisztens, hogy hozzá tudja adni tudását, majd elvállalja a vezetést” – jegyezte meg Duilio Davino, a válogatott igazgatója.
A mexikói szövetség a 2026-os világbajnokságon mindenképpen eredményes szereplést vár a válogatottól, hiszen az Egyesült Államok és Kanada mellett a torna társrendezői lesznek.
La experiencia de Javier Aguirre, la trayectoria de Rafa Márquez y el liderazgo probado a nivel mundial de ambos juntos en la Selección Nacional de México con miras al 2026 y en el Proyecto 2030. ¿Cómo no ilusionarnos?
¡Bienvenidos! 🤝🏻 pic.twitter.com/A01JDNTgek
— Selección Nacional (@miseleccionmx) July 22, 2024
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…