Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Európa-konferencialiga selejtezőjének második körében a Magyar Kupa-győztes Paks a ciprusi AEK Larnacával találkozik…
(Photo by James Baylis – AMA/Getty Images)
Az AEK Larnaca magyar szélsője, Gyurcsó Ádám a Nemzeti Sport kérésére osztotta meg a párharc előtti várakozásait:
“Minden mérkőzésre úgy készülünk, hogy meg akarjuk nyerni, függetlenül attól, hogy tudjuk, lesz majd visszavágó is. A saját futballunkat akarjuk játszani, igaz, e tekintetben vannak kérdőjelek. Nagyon sokan elmentek, rengeteg új játékos érkezett, az edzői stáb is cserélődött, a spanyol Juan Ferrando vette át az irányítást. Szóval, idő kell, hogy kialakuljon a játékunk, de a legjobb eredményt akarjuk elérni már Pakson is. Eddig edzőmérkőzéseken gyakoroltunk, azokon az eredmény nem volt igazán jó, de ez nem befolyásol nagyon: emlékszem, megesett, hogy minden tesztmérkőzést megnyertünk és beragadtunk a rajtnál, és fordítva: a felkészülés döcögött, a tétmeccseken már jobban ment.”
“Nagy okosságokat aligha lehet ilyenkor mondani: ez nemzetközi kupamérkőzés, amely soha, sehol, senki ellen sem könnyű, ezt a paksiak is tapasztalhatták az előző körben… A szakmai stáb elemezte az ellenfelet, ilyenkor a mérkőzést megelőző napokban több videózás szerepel a programban” – fogalmazott az egykori válogatott játékos.
A párharc első mérkőzését csütörtök este 20 órától vívják Pakson, a visszavágóra egy héttel később kerül sor Cipruson.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…