Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Novothny Soma (Ruch Chorzów) után újabb magyar játékos csatlakozott a lengyel másodosztályba…
(Photo by Foto Olimpik/NurPhoto via Getty Images)
A 14-szeres lengyel bajnok Wisla Kraków 2026-ig érvényes szerződést kötött az Újpesttől való távozása után szabadon igazolható Kiss Tamással.
Az Illés Akadémián, illetve a Haladásnál nevelkedett, 23 évess szélső 2018 és 2023 között a Puskás Akadémia alkalmazásában állt, menet közben fél évet a holland Cambuurnél is eltöltött. Kiss tavaly nyáron szerződött az Újpesthez, azonban nem tudott meghatározó játékossá válni, a lila-fehéreknél 26 bajnokin alig több mint 1100 perc lehetőséghez jutott, így a távozása mellett döntöttek.
A 2000-es születésű labdarúgó korábban rendszeres szereplője volt a magyar korosztályos válogatottaknak, a felnőtt nemzeti csapatban 2021-ben két mérkőzésen lépett pályára.
[ɪɴғᴏʀᴍᴀᴄᴊᴀ]
Skrzydłowy Tamás Kiss zasila szeregi Wisły Kraków! Węgierski zawodnik związał się z krakowskim klubem do 30 czerwca 2026 roku. Kontrakt zawiera również opcję przedłużenia. Witamy w Wiśle 👊
🔗 https://t.co/8oNkXlJEXj pic.twitter.com/UytEKQVerb
— Wisła Kraków (@WislaKrakowSA) July 23, 2024
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…