Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Olasz sajtóinformációk szerint a BL-indulást kiharcoló Bologna egy rutinos német védővel erősítené meg keretét a következő szezonra…
(Photo by Alex Pantling/Getty Images)
Gianluca Di Marzio beszámolói szerint a Bologna előrehaladott tárgyalásokat folytat a Borussia Dortmundtól való távozását követően szabadon igazolható Mats Hummels képviseletével a rutinos német válogatott hátvéd szerződtetéséről.
A 35 esztendős hátvéd egész eddigi pályafutása során Németországban játszott, konkrétan végig két csapatot erősített. A Bayern Münchenben nevelkedő Hummels a kezdeti időszakon kívül 2016 és 2019 között állt a bajorok alkalmazásában, míg 2008 és 2016 között, valamint 2019-től 2024-ig a BVB-t szolgálta. A tapasztalt hátvéd azonban az elmúlt idény végén nem hosszabbította meg szerződését a sárga-feketékkel, és mivel nem szeretne a Dortmund ellen játszani, így mindenképpen külföldön szeretné kipróbálni magát.
A 78-szoros német válogatott védő iránt az olasz bajnokság (Serie A) előző idényében ötödik helyen végző, így BL-induló Bologna hetek óta élénk érdeklődést mutat, és a jelek szerint Hummels is nyitott arra, hogy Olaszországba játsszon. Az újságíró ugyanakkor kihangsúlyozta, a felek közt egyelőre nem született meg az egyezség.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…