Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Azok után, hogy Pep Guardiola nemrég biztosan állította, hogy Kevin De Bruyne a kecsegtető szaúdi ajánlatok ellenére marad a klubnál, a Manchester City menedzsere már kevésbé volt ilyen határozott másik kulcsjátékosa, Ederson jövőjét illetően.
(Photo by Ben Roberts Photo/Getty Images)
A 30 esztendős brazil hálóőr azóta, hogy 2017 nyarán megérkezett Manchesterbe a Benfica együttesétől, egyből Guradiola kezdőkapusa lett a City-nél, ahol a megbízhatóság egyik tökéletes mintája is egyben.
A hírek szerint Ederson azonban most, 2026 nyaráig szóló szerződése lejráta előtt komoly dilemmával találja szembe magát, ugyanis azok után, hogy lényegében mindent megnyert már a City kapusaként, megkörnyékezte őt a szaúdi Al-Ittihad. A Karim Benzemát is foglalkoztató klub talán mondani sem kell, hogy elképesztő fizetést ajánlana a kapusnak, ráadásul a szaúdiak jelezték, hogy bármikor készek lennének kifizetni az angolok által kért 50-60 millió eurós átigazolási díjat is.
Konkrét kapcsolatfelvételről is hallani már az érintett klubok, valamint a szaúdiak és Ederson között; továbbá, lényegében Pep Guardiola is elismerte, hogy kapusa távozására bizony minden esély megvan.
“Nem tudom, hogy Ederson velünk marad-e… Ezt a döntést neki kell meghoznia, mégpedig rövid időn belül!” – fogalmazott a Guardiola csapata Celtic elleni, első amerikai felkészülési találkozóját követően (magyar idő szerint szerda hajnalban 4:3-ra nyertek a skótok, Ederson csereként lépett pályára a City-ben – a szerk.), megágyazva a további találgatásoknak.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…