Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Crystal Palace együttese a Marseilletől igazolna támadót Ismaila Sarr személyében.
(Photo by Manuel Queimadelos/Quality Sport Images/Getty Images)
Fabrizio Romano legfrissebb beszámolója alapján a Crystal Palace gárdája nagy erőkkel dolgozik azon, hogy megszerezzék Ismaila Sarr játékjogát a Marseilletől. A londoni klub Michael Olise pótlására szeretne valakit igazolni, Sarr pedig több szempontból is jó megoldás lehet a számukra. Egyrészt azért mert igen “olcsón” tudnák megszerezni a játékost, Romano értesülései szerint a felek 14+1 millió euróban állapodtak meg, valamint jövőbeni értékesítés esetén az átigazolási díj pár százaléka még a Marseillet illetné. Másrészt Sarr számára nem lenne ismeretlen az angol futball világa, hiszen korábban 4 szezonon keresztül a Watford futballistája volt, harmadrészt pedig Oliver Glasner a támadósor minden posztján be tudná vetni a játékost, aki elsősorban a jobb oldalon érzi magát a legkényelmesebben. A beszámolók szerint az átigazolási díjon felül a Palace már a játékossal a személyes feltételeket illetően is megállapodott, Sarr pedig egy 5 évre szóló szerződést fog aláírni a csapatnál.
Ismaila Sarr a Marseille színeiben 35 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 5 gólig és 6 gólpasszig jutott. Szerződése 2028 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 18 millió euróra teszi a transfermarkt.
🚨🔴🔵 Crystal Palace have offered €14m plus €1m add-ons to Olympique Marseille for Ismaila Sarr.
Understand deal includes also a sell-on clause for OM on future sale.
Sarr already almost agreed on five year deal with #CPFC, as @Santi_J_FM reports. Deal on. pic.twitter.com/YnLe5QQtnt
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) July 23, 2024
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…