Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Marokkó 2-1-es győzelmet aratott Argentína ellen az olimpiai játékok férfi labdarúgó-tornájának első fordulójában, miután az argentinok egyenlítő gólját másfél órával később érvénytelenítették…
(Photo by Tullio M. Puglia/Getty Images)
Az argentin labdarúgó-szövetség hivatalos felületein adott tájékoztatást róla, hogy panaszt nyújtott be a FIFA Fegyelmi Bizottságához az olimpiai mérkőzésen történtek miatt.
Mint ismeretes, az argentinok a 106. percben kiegyenlítettek kétgólos hátrányt ledolgozva, úgy tűnt, hogy a játékvezető 2-2-es eredménynél lefújta a mérkőzést. Másfél órás tanácskozás után azonban kiderült, hogy a bíró csak beszünettte a játékot, mivel az argentinok egyenlítő gólja után több marokkói drukker is berontott a pályára, mások pedig petárdákat dobáltak az ünneplő játékosok irányába. Az illetékes szervek a találkozó folytatása mellett döntöttek, a VAR-vizsgálat pedig kimutatta, hogy az egyenlítő gól lesről született, így érvénytelenítették a találatot, és mivel az utolsó három perc folytatásában nem született gól, Marokkó 2-1-es győzelmet aratott.
“Sajnálatos volt, amit ma átéltünk argentinként Saint-Étienne-ben. Majdnem két órát vártunk az öltözőben, a játékosainknak vissza kellett menniük bemelegíteni, és folytatniuk kell egy olyan mérkőzést, aminek nem kellett volna folytatódnia. A játékvezető a marokkói nézők pályatámadása és az argentin delegáció által elszenvedett erőszak után függesztette fel a játékot, teljességében érthetetlen és a versenyszabályzattal ellentétes a találkozó folytatása. Továbbá nem hallgatták meg a két csapatkapitány véleményét sem, akik úgy vélték, nem kellett volna folytatni a játékot. Az Argentin Labdarúgó Szövetség részéről már benyújtottuk a panaszt a FIFA Fegyelmi Bizottságához, hogy meghozhassák a megfelelő szabályozási intézkedéseket és a felelősökre kiszabott szankciót” – írta Claudio Tapia, az argentin szövetség elnöke.
A mérkőzés után az argentin szereplők is értetlenül álltak a történtek előtt.
“Történelmi szégyen. Ilyen még soha nem láttam futball-meccsen. Marokkó nem akart játszani, és mi sem. Vártunk 1 óra 40 percet az öltözőben, senki nem mondott semmit. Elkeserítő, hogy ilyen előfordulhat egy olimpián, aminek egy jól szervezett eseménynek kéne lennie” – jegyezte meg a csapatkapitány, Nicolás Otamendi.
“Nem tudom, mi történt. Másfél órát várattak bennünket, egyetlen egyszer sem tájékoztattak bennünket, hogy mi történt. Borzalmas volt a szervezés. Hétszer rohantak be a pályára, majd tűzijátékot dobáltak ránk. Azt mondták, hogy 2-2-vel véget ért a mérkőzés, sem mi, sem Marokkó nem szerette volna folytatni. Érthetetlen, ami történt” – tette hozzá Javier Mascherano szövetségi edző.
A tréner azt is elárulta, hogy előző nap az argentinok edzőpályájára betörtek, és kirabolták a játékosokat, többek közt Thiago Almada értékeit is elvitték.
A biztonsági kérdések miatt egyébként is számtalan kritikát kapó párizsi olimpia tehát – már a hivatalos megnyitó előtt – vitatott eseményekkel vette kezdetét.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…