Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Ádám Martin Görögországban folytatja pályafutását, miután elhagyta a dél-koreai csapatát…
(Photo by Alex Caparros – UEFA/UEFA via Getty Images)
A magyar válogatott támadója, Ádám Martin az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta, gólokkal szeretné segíteni új csapatát, a görög első osztályú Aszterasz Tripoliszt, ahol fontos szerepet szánnak neki, mivel elsőszámú csatárként számítanak rá:
“Több ajánlat közül is tudtunk válogatni, a görög klub mellett volt megkeresés például az angol másodosztályból, de még a brazil élvonalból is. A Debrecennel kapcsolatos sajtóhírnek nem volt semmi alapja, Angliába pedig bizonyos okokból nem mentem, de változatlanul szívem vágya, hogy egyszer ott játsszak majd.”
“Koreában az első másfél év jó volt, aztán a második gyermekem születése után már felvetődött, hogy közelebb kellene lennünk Magyarországhoz, hiszen a családom mindig velem tart. Az Ulszannál úgy érzem, hogy mindenben fejlődtem, szép két évet töltöttem ott és nincs hiányérzet bennem és a koreai vezetőkben sem” – tette hozzá a támadó.
Ádám elmondta, Görögországban pozitív fogadtatásban volt része, a tripoliszi együttesnél pedig fontos szerepet szánnak neki.
“Elsőszámú csatárként számítanak rám, a csapat támadólag lép fel a mérkőzéseken, sok a beadás, és ezt az edzéseken is sokat gyakoroljuk. A görög bajnokságban általában az első négy helyért az AEK Athén, az Olimpiakosz, a Panathinaikosz és a PAOK küzd egymással, de az 5-7. helyre odaérhetünk, ezek közül pedig jó lenne az ötödik pozíciót elcsípni a nemzetközi kupaszereplés lehetősége miatt” – említette a válogatott csatár.
Az Aszterasz az előző szezonban nyolcadik lett a 14 csapatos görög élvonalban.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…