Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A The Athletic újságírója, David Ornstein beszámolói alapján a Fulham közel áll ahhoz, hogy leigazolja az Arsenal mellőzött középpályását, Emile Smith Rowe-t…
(Photo by Catherine Ivill – AMA/Getty Images)
David Ornstein információi szerint a Fulham és az Arsenal közel áll ahhoz, hogy megállapodásra jussanak Emile Smith Rowe kapcsán. A fiatal középpályás 35 millió font ellenében válthat csapatot, amennyiben a két klub megegyezett egymással, akkor természetesen először jöhet az ilyenkor szokásos orvosi, majd a szerződés aláírása. Smith Rowe iránt állítólag még a Crystal Palace mutatott komoly érdeklődést.
Emile Smith Rowe a 2020/2021-es és a 2021/2022-es szezonban egyértelműen az Arsenal meghatározó játékosának számított, ám egy sérülés után a háttérbe szorult Mikel Artétánál. A saját nevelésű középpályás 115 tétmérkőzésen lépett pályára az “Ágyúsok” színeiben, ezeken 18 találatot és 13 gólpasszt jegyzett. Az angol válogatottban 2021 novemberében debütált, eddig 3-szor húzhatta fel magára a címeres mezt.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…