Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy milyen komoly bajba került a Girondins de Bordeaux együttese, amely csütörtök este rendkívüli és szomorú bejelentést tett anyagi helyzetéről!
(Photo by Andrea Vilchez/ISI/Getty Images)
A hatszoros francia bajnok, négyszeres Francia Kupa-győztes, háromszoros Francia Ligakupa-győztes, illetve kétszeres Francia Szuperkupa-győztes patinás klub hivatalosan csődöt jelentett, amely egyben azt is jelenti, hogy megszűnt profi státusza, így az összes futballistával azonnal hatállyal szerződést bontottak.
A klub közleményéből kiderül, hogy az edzőközpont is bezár, az utánpótlás csapatok működését ellenben vállalja a klub, ahol most komoly szerkezeti átalakulások kezdődnek a jövőbeni és mielőbbi újjáépülés reményében.
“Az elkövetkezendő időszakban a francia szövetséggel és a hatóságokkal együttműködve az átláthatóságra törekszünk. A célunk, hogy a lehető leggyorsabban megtisztított pénzügyekkel valamint újult ambíciókkal visszatérhessünk a legmagasabb szintre.” – olvasható mindez a Bordeaux kommünikéjében.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…