Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az elmúlt napok intenzív tárgyalásai eredményre vezettek, és eldőlt, hogy a Juventus középpályása az AS Romához szerződik…
(Photo by Daniele Badolato – Juventus FC/Juventus FC via Getty Images)
César Luis Merlo információi szerint a felek közt megszületett az egyezség arról, hogy a Juventus argentin szélsője, Matías Soulé az AS Roma együtteséhez igazol 26+4 millió euró ellenében. A megállapodásban rögzítik, hogy a torinóiak Soulé jövőbeni eladási árának 10 százalékában részesülnek.
A 21 éves támadó Argentínában a Kimberley nevű utánpótláscsapatban kezdte pályafutását, majd 12 éves korától a neves Vélez Sarsfield akadémiáján pallérozodótt, hogy aztán a Juventushoz kerüljön. Soulé kezdetben a korosztályos együttesekben jutott szóhoz, majd az olasz harmadosztályban versenyező Juventus U23 együttesét erősítette. A tehetség a 2021-2022-es idényben 34 mérkőzésen öt gólt szerzett a zebrák fiókcsapatában. Menet közben a Serie A-ban is bemutatkozott, de csak elvétve jutott játéklehetőséghez. A 2022-2023-as szezont bár a torinóiak első csapatánál töltötte, idénybeli 13 bajnoki fellépésének nagy részében csak epizódszerephez jutott, ezért az elmúlt idényre kölcsönadták az újonc Frosinonéhoz, amely színeiben 36 meccsen 11 gólt lőtt a Serie A-ban.
Bár Soulé nagyszerűen teljesített az elmúlt szezonban, a Juventus ahelyett, hogy foglalkoztatná, inkább értékre szeretné őt váltani, hogy a befolyt összeget további átigazolásokra használja fel. Soulét iránt a Leicester City és a West Ham United is érdeklődést tanúsított, azonban inkább Olaszországban szeretett volna maradni.
A forrás megjegyezte, hogy Soulé a sikeres orvosi vizsgálatokat követően 2029-ig szóló szerződést köthet új kenyéradójával.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…