Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A Fiorentina a Monza középpályásának megszerzésével erősítette meg a játékoskeretét…
(Photo by Luca Rossini/NurPhoto via Getty Images)
Az elmúlt napok sikeres tárgyalásait követően a Fiorentina vételi opcióval kölcsönvette a Monza középpályása, Andrea Colpani játékjogát.
A 25 éves középpályása az Atalanta utánpótlásában nevelkedett, azonban a felnőttek közt nem játszott a bergamóiaknál. Colpani előbb a Trapanihoz, majd a Monzához került kölcsönben, amely 2022-ben véglegesítette játékjogát. A jobb szélen és irányítóként is bevethető labdarúgó az elmúlt négy szezonban több mint 130 mérkőzésen lépett pályára a Brianzoli színeiben, az első két idényben még a Serie B-ben, a legutóbbi kettőben pedig az élvonalban erősítette a csapatot.
Colpani a Monzától a firenzeiekhez távozó vezetőedző, Raffaele Palladino hívására csatlakozik új állomáshelyére, amely a hírek szerint 4 millió eurót fizet a kölcsönért és további 12 millió euróért vásárolhatja meg véglegesen.
A klubot váltó játékos gyakori szereplője volt a különböző korosztályos válogatottaknak, azonban az olasz felnőtt válogatottban eddig még nem játszott.
Andrea è Viola. ⚜️#Fiorentina pic.twitter.com/TfdywTG9Yt
— ACF Fiorentina (@acffiorentina) July 26, 2024
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…