Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Olasz sajtóértesülések szerint az egy évet kihagyó spanyol kapus, David de Gea az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) indíthatja újra a pályafutását.
(Photo by Will Palmer/Sportsphoto/Allstar Via Getty Images)
Már egy éve, hogy David de Gea szerződését felbontotta a Manchester United, a spanyol kapus pedig azóta nem talált magának új csapatot. Az olasz újságíró, Gianluca Di Marzio információi szerint de Gea felvette a kapcsolatot a Genoával, hogy nyitott lenne arra, hogy csatlakozzon hozzájuk.
Az olasz klubnak szüksége van egy új kapusra, miután Josep Martinez az Interhez igazolt. Most már a Genoán múlik, hogy döntsön, szeretné-e a spanyol hálóőrt. Alberto Gilardino, a Genoa vezetőedzője egy korábban adott interjújában elmondta, hogy olyan kapust szeretne, aki lábbal is erős.
De Gea 12 év alatt 545 alkalommal lépett pályára a Unitedben, amivel a hetedik helyen áll az örökranglistán. Hazája, Spanyolország színeiben 45-ször volt válogatott, és az utolsó szezonjában a Unitednél megnyerte második Premier League Aranykesztyűjét is.
Több lehetőség is felmerült vele kapcsolatban az elmúlt hetekben, köztük egy-egy szaúd-arábiai, amerikai és olasz klub is.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…