Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Megbízható nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a Boca Juniors rutinos középpályása a Sao Paulóhoz fog szerződni…
(Photo by Luciano Bisbal/Eurasia Sport Images/Getty Images)
César Luis Merlo beszámolói szerint a Boca Juniors középpályása, Guillermo Fernández megállapodott a folytatásról a Sao Paulo együttesével, és legkésőbb a naptári esztendő végén lejáró szerződése végeztével csatlakozik a brazil együtteshez, mellyel hároméves szerződést fog kötni.
A 32 esztendős védekező középpályás a Boca Juniors utánpótlásából kikerülve először 2012 és 2015 között állt a felnőtt csapat alkalmazásában. Ezt követően Fernández több egyéb argentin csapatnál megfordult, hosszabb időt töltött el a Godoy Cruz és a Racing Club alkalmazásában, majd 2020-ban a mexikói Cruz Azultól kölcsönben tért vissza az arany-kékekhez. A 2022-es újabb szerződtetése után sokáig a Boca alapembere volt, de 2024-ben már csak limitált játéklehetőséghez jutott, és mivel a közös folytatásról nem tudtak megegyezni, Fernández most már el szeretné hagyni az egyesületet.
Fernández az elmúlt évek alatt két-két bajnokságot és Copa de la Liga Profesionalt nyert a Boca játékosként. Minden sorozatot figyelembe véve a több megszakítása alatt együttesen 168 mérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, ezalatt kilenc-kilenc gólt és gólpasszt regisztrált.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…