A Hellas Veronának csak egyszer jött össze az egyenlítés!
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Gondba kerülhet az átigazolási piacon FC Barcelona, miután az általuk kiszemelt játékos, Nico Williams a Paris Saint-Germain radarjára is rákerült…
(Photo by Visionhaus/Getty Images)
Francia beszámolók szerint igencsak komolyan gondolja a Paris Saint-Germain az Athletic Bilbao fiatal tehetségének leigazolását, így Nico Williams iránt immár nem csak az FC Barcelona érdeklődik komolyan az idei nyár folyamán.
Az anyagi gondokkal küzdő katalánokkal ellentétben a PSG ráadásul minden kívánságát teljesítheti a játékos klubjának és a játékosnak egyaránt, ami az anyagi javakat illeti, ráadásul a párizsiak arról is biztosították Nico Williams ügynökét, hogy a támadót arra a polcra fogják helyezni marketing és sportszakmai szempontokból, ahonnan az eddigi szupersztárjuk, Kylian Mbappe távozott.
A francia források szerint az FC Barcelona ugyan korábban kezdte meg a játékos csábítását és enne köszönhetően lépéselőnyben van, a francia együttes azonban nem csak a játékossal, hanem annak klubjával is jó viszonyt ápol, míg a Bilbao már most tart a katalánok általi befolyásolástól, ami Nico Williams nyarát illeti.
A Hellas Veronának csak egyszer jött össze az egyenlítés!
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…