Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A jelentős átalakuláson keresztül menő Napoli megújította kölcsönben foglalkoztatott középpályása szerződését…
(Photo by Ciro De Luca/NurPhoto via Getty Images)
Az olasz bajnokságban (Serie A) a 2022-2023-as idényben bajnoki címet nyerő Napoli együttese bejelentette, hogy 2029-ig megújította a csapat középpályása, Michael Folorunsho szerződését.
A nigériai felmenőkkel rendelkező játékos a Lazio utánpótlásában nevelkedett, majd a harmadosztályú Virtus Francavillától szerződött 2019-ben a nápolyiakhoz. Folorunsho azóta sem szerepelt a Partenopei színeiben, miután folyamatosan kölcsön adták őt. A 2019-2020-as idényben a harmadosztályban szereplő Bari alkalmazásában állt, majd a következő idények során a Reggina, a Pordenone és újból a Bari soraiban fordult meg a második vonalban, legutóbb pedig az élvonalbeli Hellas Verona színeiben bizonyult alapembernek.
A támadószellemű játékos a Serie A előző idényében 34 mérkőzésen öt gólt szerzett, kiváló teljesítményével pedig az olasz válogatott Eb-keretébe is bekerült, eddig két mérkőzésen lépett pályára a Squadra Azzurra szerelésében.
Mivel Folorunsho mostanáig nem került máshova kölcsönbe, és jelenleg is a Napolival készül, miközben a szerződését megújították, úgy tűnik, hogy a 2024-2025-ös idényben a számítanának a szolgálataira.
Michael con noi fino al 2029!
💙 #ProudToBeNapoli pic.twitter.com/SifDtM9HIB
— Official SSC Napoli (@sscnapoli) July 28, 2024
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…